Majdnem leleplezés

Egyes egyedül egyszál magam maradtam…! A mai nap folyamán eltűnt az összes még velem lévő társam! Nyomasztó érzés, habár az utóbbi napokban elég sok konfliktus volt közöttünk. A többiek azt gondolták, hogy Signor Incognito beépített embere vagyok — pusztán azért, mert többet tudok az ókori rómaiakról, és azért, mert az utóbbi időben már egyre türelmetlenebbül szerettem volna eljutni a Vatikánba, ami leginkább érdekel itt… Pedig én csak azért az egy dologért vágyom a Tiberis túlpartjára, aminek a kedvéért tulajdonképpen idejöttem Rómába és belevágtam ebbe az őrültségbe: egy új vatikáni lovasegység megszervezésében kell részt vennem, ez állt a meghívómon. Titkon azt reméltem, hogy ha jól sikerül ez a munka, itt maradhatok parancsnoknak. De most már kételkedem abban, hogy lehet-e hinni Signor Incognito ígéreteinek… Na, nem mintha a többieknek ne ígért volna valamit… Szép lassan csak kiderült, hogy Li Hao az itteni egyetemen akar tanítani, Michaelnek az utazás élménye kellett a felesége halála után, Solveignek meg arra kellene rájönnie, mit is akar tulajdonképpen, és ennek ígéretét kapta, hogy csak azokat a társaimat említsem, akikkel a legtöbb időt sikerült eltölteni a feladatok megoldása során. De a többiekről is sejtettünk már egy s mást: Kilkinek anyagi támogatás kell a családalapításhoz, Giuliának az ismertség, Dimitrisznek álmai nője, Sophie-nak egy új, csak itt tanulmányozható táncstílus megismerése, Olénak az, hogy világlátott legyen, mire apa lesz, Fjodor Alekszejevics simlis ügyeiről meg ne is beszéljünk…

De ez most már mind lényegtelen, egyedül kell megbirkóznom ezekkel a fránya feladatokkal. Hátha teljesülhet az álmom, ha ez sikerül…!

Az Igazság szájánál még együtt voltunk négyen, aztán vissza kellett mennünk a Via Sacrára bóklászni, meg a Palatinus-dombra. Először Michaelt vesztettük el, aztán Li Hao maradt le – megint felbukkant egy olyan fekete öltönyös fickó, mint akit a múltkor Solveig látott a Pantheonban, amikor Giulia és Dimitrisz tűnt el. Láttuk, hogy megragadja a karjánál fogva Li Haót, és kifelé vezeti a Forumról. Próbáltunk utánuk rohanni, de nem tudtuk keresztülverekedni magunkat a turisták áradatán. Mire kiértünk a közútra, már nem láttuk őket sehol. Ezek után természetesen Solveig és én igyekeztünk minél jobban odafigyelni egymásra. Ám a Palatinuson, miközben a császári palota maradványait tanulmányoztuk, kénytelenek voltunk elszakadni néhány percre, amikor ő elment a mosdóba. Én kint vártam, és már gyanúsan sok idő telt el, amikor megpillantottam: egy öltönyös oldalán lefelé tartott a dombról! Utánuk iramodtam, de már csak annyit sikerült látnom, hogy betuszkolják egy fekete, sötétített üvegű autóba, és elhajtanak vele. Próbáltam leinteni egy taxit, hogy a nyomukba eredjek, de ekkor váratlanul megjelent mellettem egy másik fekete öltönyös, és ellentmondást nem tűrően ingatta a fejét, és a felemelt mutatóujjával is megfenyegetett, amiből kénytelen voltam megérteni, hogy jobb, ha nem teszem ezt, hanem inkább a feladatokra koncentrálok, mert ezt várják tőlem a megbízói…

Hát lássuk, mire megyek egyedül, és mi lesz, ha válaszolok a kérdésekre. Kérem, hogy segítsenek!

Olivier