Most már minden világos....

Miután – a kedves internetezők segítségével, de lényegében egyedül - megoldottam az összes hátralévő feladatot, sőt, még egy kis diadalív-makettet is tákoltam azok alapján, amelyeket küldtek, engem is megkeresett néhány sötét öltönyös!  A makettet, amelynek elkészítése az utolsó feladatom volt, egy üzenet utasításai alapján el kellett helyeznem a Colosseum egyik szoborfülkéjében. Miközben azon ügyködtem, hogy jól megálljon a helyén, a hátam mögött felbukkant két tagbaszakadt napszemüveges fickó, és megkértek, hogy kövessem őket, és a diadalívet is hozzam. Úgy tűnt, a kérésnek jobb, ha nem állok ellen, így hát velük tartottam a korábban futólag már látott, sötétített üvegű autójukhoz.
Ezzel aztán Róma egy gyönyörű villanegyedébe vittek, és egy betessékeltek egy magas kőfallal körülvett, előkelő ház kovácsoltvas-kapuján. És lám-lám, a teraszon egy magas, vékony, őszes, határozott arcélű úriember körül ott ültek mind a társaim! Először egyáltalán nem értettem a helyzetet: azt hittem, az egész társaság az én átverésemre szerveződött, és mindannyian beépített emberek voltak, és most hull le róluk az álca. Nagy nehezen ébredtem csak rá, hogy ez tévedés, minden úgy igaz, ahogy az elején hittük: mindannyian „áldozatok” voltunk Signor Incognito kis játékában; ő hozatta sorban ide, a saját villájába a társaimat, akikről azt hittük, hogy eltűntek.