Tovább a verseny honlapjára >>


Pályázati felhívás

’Az olymposi kaland’

 
A budapesti Szépművészeti Múzeum Antik Gyűjteménye tizenkettedik alkalommal hirdeti meg levelező pályázatát általános és középiskolák 5-7., illetve 8-10. évfolyamos csoportjai, szakkörei számára. Csoportok és szakkörök jelentkezése esetén a csapat tagjainak azonos korosztályból kell kikerülniük (5-7., ill. 8-10.), létszámuk nem haladhatja meg a 15 főt.
A pályázat a résztvevő diákokat egy napjainkban játszódó kalandos történet keretében vezeti be az olymposi istenek világába, akik az egyik reggel rejtélyes módon a hegyen ébredő főhős útját segítik a továbbiakban. Mindeközben a mai kultúra és az antik hagyomány kapcsolódási pontjaira is fény derül. A csapatoknak a pályázati időszak végére egy metopét (festett templomdíszítő elemet) kell elkészíteniük a görög művészet stílusjegyeihez igazodva.
A szeptembertől áprilisig tartó időtartam alatt a csapatok négy feladatlap kitöltésére vállalkoznak. A megoldásra fordulónként legalább 4 hét áll a rendelkezésükre. Az első feladatlapot a jelentkező csoportok 2013. október 14-től tölthetik le honlapunkról. A feladatlapokat fordulónként javítjuk. Az utolsó feladatlap visszaküldésének határideje után több mint egy hónap áll rendelkezésre, hogy a pályaművet eljuttassák a Szépművészeti Múzeumba.
 
A pályamű beküldésének határideje: 2014. április 11. péntek.
Az elkészítendő pályamű mérete minimum 20x20 cm, maximum 50x50 cm lehet, vastagsága 3-5 cm közé kell, hogy essen, súlya nem haladhatja meg az 5 kg-ot. A pályaműnek arányaiban, színében és alapanyagában a feladatlapokból megismert művészethez kell igazodnia. Ókori és modern műalkotások közvetlen lemásolását nem fogadjuk el. A pályaműveket korcsoportonként értékeljük.
 
Minden jelentkező csapat csak egy pályaművet küldhet. A feladatlapokat és a pályaműveket két, egymástól független zsűri bírálja el. A négy feladatlap helyes kitöltéséért járó pontok száma megegyezik a pályaműre adható maximális pontszámmal. A kijavított feladatlapokon mindig feltüntetjük az elért pontszámot. A pályaműveket 2014. áprilisában értékeljük; az eredményről a résztvevőket még ugyanebben a hónapban értesítjük.
A győzteseket a tanév végén egy napra vendégül látjuk Budapesten a Szépművészeti Múzeumban.
A Szépművészeti Múzeum fenntartja magának a jogot a beküldött pályaművek határozatlan idejű és teljes körű felhasználására.
 
A pályázatra jelentkezni lehet Kevély Flóránál 2013. október 11-ig a 06-1-469-7178-as fax-számon, a marathon@szepmuveszeti.hu e-mail címen, valamint levélben az alábbi címen: Szépművészeti Múzeum Antik Gyűjtemény, 1146 Budapest Dózsa Gy. út 41. A borítékra kérjük, írják rá: ’Az olymposi kaland’.

A jelentkezési lap letölthető innen.


A pályázattal kapcsolatos további felvilágosítás kérhetnek a 06-1-469-7262 telefonszámon.
Nevezési díj nincs.
Kérdéseikre szívesen válaszolunk a fenti címek és telefonszámok bármelyikén.

További részletek a verseny honlapján >>

 



Bejelentkezés: