Ezerarcú antikvitás tárlatvezetés a Klasszikus ókor c. kiállításon

Az Antik Gyűjtemény állandó kiállításán a látogatók a klasszikus ókor  szellemi és művészeti örökségével találkozhatnak. Az egyórás séta keretében tárlatvezetőink az évszázadokon és kontinenseken átívelő ókori világ egységét és sokszínűségét mutatják be. A görög vázaképek vagy éppen a római portrészobrok közös tanulmányozása élményszerű felismerésekhez vezet a tárgyak beszélni kezdenek, és az ókori kultúrák tanulmányozása egyben saját kultúránk, saját életünk tanulmányozása lesz. 

Életkor: a programot 16 év felettieknek ajánljuk.
Maximális létszám: 10 fő.
Időtartam: 60 perc
Részvételi díj: 10 000 Ft.
Jelentkezés: az on-line regisztrációs űrlap kitöltésével.

A beérkezett jelentkezéseket két munkanapon belül visszaigazoljuk. Kérjük, legalább két héttel a kiválasztott időpont előtt küldjék el regisztrációjukat.
A jelentkezés csak az e-mailben küldött visszaigazolással együtt érvényes, amely tartalmazza a csoport és a látogatás minden rögzített adatát, beleértve a díjat is. A jelentkezés és részvétel további menete során ez számít mérvadónak (a szóbeli tájékoztatásra való hivatkozást nem tudjuk elfogadni).
Látogatásuk idején a csoportra az általános látogatói szabályok érvényesek, amelyek megtekinthetők itt. Kérjük, gondoskodjanak róla, hogy a szabályzatot a csoport minden taja megismerje.

Egyéni látogatóinknak előre meghirdetett tárlatvezetéseinket ajánljuk, amelyekhez belépőjegy váltásával és 1.000 Ft-os kiegészítőjegy vásárlásával lehet csatlakozni.
Időpontok: szerdánként 11:30
–12:30.
Jegyvásárlás: a tárlatvezetés napján a múzeum pénztárában, vagy előzőleg, a megfelelő időpontot kiválasztva a listából, itt.



 

 

Képgaléria


Bejelentkezés: